Kerékpáros utca, mint jogi fogalom

A "kerékpáros utca" vagy „kerékpáros út” fogalma - remélhetőleg csak egyelőre - nem létezik a magyar KRESZ-ben. Ezekben az utcákban a gépjárművekhez képest a kerékpáros forgalomnak van előnye, de nem zárja ki a gépjárműforgalmat sem. A magyar jogban a „behajtani tilos, kivéve kerékpár" feltétel segítségével lehet közel hasonló szabályozási feltételeket elérni.

A kivételeket lehet bővíteni, pl. "kivéve engedéllyel". Azonban ez a szabályozás nem tudja jogilag biztosítani a kerékpárral közlekedő elsőbbségét a haladásban, sem az egymás mellett tekerés jogát. Barcelonában is erre látható egy példa ezen a képen.

 
Sok más ország közlekedési szabálykönyvéből is hiányzik ez a lehetőség, és ahol van, ott is országonként különböző módon szabályozzák a többi jármű behajtását. A Bécsi egyezmény sem rendelkezik róla: a kerékpáros utcáról nincs benne szó, ami szerencsére azt is jelenti, hogy nem is tiltja semmi.
 

Belgium

2012 végén hivatalossá emelkedett a "kerékpáros utca" jogi fogalma a belga királyi törvénykezésben. A Királyi Rendelet két új útjelzőtáblát is bevezetett, ami jelzi a kerékpáros utca elejét és végét.
 
A rendelet meghatározta a közlekedési viselkedési szabályokat is: az autóvezetőknek tilos megelőzni a kerékpárral közlekedőket. "A kerékpáros utcán egyirányú forgalom esetén a kerékpárral közlekedők az úttestet egész szélességében használhatják, kétirányú forgalomban pedig értelemszerűen a jobboldali forgalmi sáv egészét. A gépjárművek használhatják ezeket az utcákat, de a gépjárművezetőknek nem szabad megelőzniük a kerékpárral közlekedőket. A sebességkorlátozás a kerékpáros utcákban 30km/h."
 

Németország

1995 óta szabályozza a német KRESZ (StVO) a kerékpáros utca fogalmát, és 2009-ben történtek módosítások, ami javította a szabályozást a kerékpáros forgalom elősegítése és védelme érdekében. Itt más járművek nem használhatják a kerékpáros utcát, vagy ha mégis, akkor kiegészítő tábla engedélyezi. Egy ilyen tábla az „Anlieger frei” (kivétel célforgalom), amit gyakran láthatunk a kerékpáros utcáknál, valamint a csak egy irányban való engedélyezés is előfordul.
 
Az összes járműre érvényes megengedett maximum sebesség 30 km/h. A kerékpárral közlekedőknek kifejezetten megengedett az egymás melletti haladás, még akkor is, ha azáltal más közlekedőket akadályoznak. A gépjárműveknek csökkenteniük kell sebességüket, hogy ne veszélyeztessék a kerékpárral haladókat.  
A 8 évesnél fiatalabb kerékpáros gyerekeknek, a gyalogosoknak és a görkorcsolyázóknak – ahogy más utcákban is – a járdát vagy az utca szélét kell használniuk, amennyiben az rendelkezésre áll és e célra alkalmas. Kiegészítő tábla esetén a görkorcsolyázók használhatják a kerékpáros utcát is.

A németországi több mint 140 kerékpáros utca listája itt érhető el.

Hollandia

Hollandiában a gépjárművek behajthatnak a kerékpáros utcákba, de a kerékpáros forgalom élvez elsőbbséget. 

Ausztria

2011-ben a szabályozás még nem rendelkezett a kerékpáros utcáról, de már vannak arra kezdeményezések, hogy Bécsben azt bevezessék. 2011 novemberében az OVP vétója miatt azonban nem ment át ez a módosítás. Azonban már nem minden kerékpárút használata kötelező. Erről itt írtunk régebben.

Előnyök - hátrányok

A megnövekedett biztonság és a kerékpárosok elsőbbsége több olyan embert is rávesz arra, hogy közlekedési eszközként használja kerékpárját, akik korábban kevesebbet kerékpároztak. A kerékpár gyakoribb használata pedig rövidebb távolságokon a gépjárművel megtett utak számát csökkenti. A megváltozott viselkedés és figyelmes vezetési mód együttesen kevesebb balesetet is eredményez. A gyalogosok körülményei is javulnak: nem csak a kevesebb zaj- és levegőszennyezés miatt, hanem mert a csendesebb forgalom miatt kevesebb problémát okoz az átkelés az utcai kereszteződésekben.
Azonban hátrányai és veszélyei is vannak az új szabálynak. Gyakran a gépjárművezetők nem ismerik a szabályozást vagy elfelejtkeznek róla, vagy egyszerűen csak nem követik, mert a kerékpárral közlekedőt nem tekintik a forgalom egyenrangú résztvevőjének.
 
A kerékpáros utca biztonságosabb a kerékpárutaknál
Az gépjárműforgalomtól ugyan elkülönített, de rosszul megtervezett kerékpárforgalmi létesítmények gyakran túlzott biztonságérzetet keltenek a kerékpárral közlekedőkben. Ennek következtében előfordul, hogy túl gyorsan hajtanak, vagy – jellemzően kerékpársávban haladva - nem tartanak elegendő oldaltávolságot a parkoló autók mellett. Emiatt sokkal több baleset történik az elkülönített kerékpárutakon, mint az utakon vagy a kerékpáros utcákban. Így elmondható, hogy a kerékpáros utca sokkal biztonságosabb a kerékpárutaknál. 
 
Források, további olvasnivalók:
Bécsi egyezmény:
 

 

CsatolmányMéret
Becsi egyezmeny_kerekparos infrastruktura fogalmak.pdf33.76 kB

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése

Hope they don't implement that rule
since i find it quite dumb. I know some countries have adopded it but i'm fine with us not having us at the moment.

Németországban a városon belüli Fahrradstraße-k kivül olyanokat is lehet találni, amik a helységek közötti kerékpáros közlekedést megkönnyítik. Pl. Waren és Jabel között (a Mecklenburgi tóhátságon) mentem ilyen úton kb 8 km-n). Az ottlakóknak lehet behajtani, de nincs rajta átmenő forgalom. Egy meglévő alacsonyabb rendű országutat alakítottak át kerékpáros utcává. Nagyon jó megoldás.
A régi 1-es út Bicske és az Etyeki elágazás között van kvázi egy ilyen útszakasz- igaz, hogy a burkolat minősége nem összehasonlítható a német Fahrradstraße-vel