Kecskemétre látogatottunk

Címkék:

December 3-án Kecskemétre látogatott László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

A kecskeméti területi szervezet szervezésében a Kerékpárosklub képviselői találkoztak Nagypál Sándor alpolgármesterrel, az önkormányzat képviselőivel és közlekedési szakemberekkel.

A városházán bemutattunk egy prezentációt, melynek lényege, hogy a klub nem a kerékpározás minden áron való terjesztéséért dolgozik, hanem azért, hogy a településeinken jobb legyen a közlekedés. Nem szeretnénk senkit arra kényszeríteni, hogy holnaptól kizárólag kerékpárral közlekedjen. Ugyanakkor az a célunk, hogy olyanok legyenek a városaink, hogy ha valaki a biciklizést szeretné választani, akkor azt megtehesse. Legyenek olyanok a településeink, az útjaink, hogy az emberek bárhol, bárhonnan bárhova biztonsággal tudjanak két keréken közlekedni az országban. Ezek a kérdések kerültek napirendre a városházán, ahol a kecskeméti helyi szervezetünk a helyi sajátosságokra hívta fel a figyelmet prezentációjában.

A találkozó végén a felvetettük, hogy szívesen működnénk együtt az önkormányzattal. Nagypál Sándor alpolgármesterrel az a megállapodás született, hogy egy szerződés-tervezetben  körvonalazzuk az önkormányzat és a Kerékpárosklub együttműködését: a település vezetése ki fogja kérni a klub véleményét, a klub pedig a biciklizést is érintő közlekedéstervezési kérdésekben javaslatokkal áll majd elő. Fontosnak tartjuk például, hogy a gyalogos és a kerékpáros közlekedés a lehető legkisebb mértékben, vagy egyáltalán ne zavarja egymást. Természetesen az együttműködést teljes nyitottsággal és kompromisszumkészséggel képzeljük el. A megállapodástervet hamarosan eljuttatjuk az önkormányzathoz, és bízunk benne, hogy azt követően alá is írhatjuk majd a dokumentumot.

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése

As we speak I received lots of information out of your article .. I hope you continue to put in writing articles which are helpful to us all .. .. Greetings .. success for you ..
diet sehat menurunkan berat badan

I am actually enjoying studying your nicely written articles. It appears to be like such as you spend lots of effort and time on your blog. I've bookmarked it and I'm trying forI am really enjoying studying your well written articles. It seems to be like you spend a number of time and effort in your blog. I've bookmarked it and I am trying ahead to studying new articles. Sustain the great work! ward to studying new articles. Sustain the nice work!

obat diet tradisional
diet alami menurunkan berat badan
tips cepat kurus
menu makanan sehat untuk diet
cara diet yg benar
sarapan untuk diet
cara diet yang aman
jadwal makan untuk diet
tips langsing alami
mayo diet menu
obat diet cepat
buah diet
cara diet yang baik dan benar
cemilan sehat untuk diet
diet dengan buah
cara diet efektif
cara diet golongan darah o
makanan penurun berat badan dengan cepat
tips memutihkan kulit tubuh

bisnis momentI’ve been shopping online more than three hours right this moment, yet I never found any fascinating article like yours. It’s pretty value enough for me. Personally, if all web site owners and bloggers made good content as you did, the web might be much more useful than ever before.
member moment glucogen

At present I received a number of information from your article .. I hope you continue to put in writing articles that are useful to us all .. .. Greetings .. success for you ..

cara kurus cepat
melangsingkan badan
cara langsing cepat
pola makan diet sehat
menu sehat untuk diet
cara sehat menurunkan berat badan
memutihkan kulit tubuh

The post is written in very rumahmurahdijual a superb method and it entails many useful information for me. I'm completely happy to search out your distinguished method of writing the post. rumahdanproperti Now you make it simple for me to understand and implement the concept. Thank you for the post.

At this time I bought a number of info out of your article .. I hope you proceed to write articles which are beneficial to us all .. .. Greetings .. success for you .. herbalife diet

This website is excellent and so is how the subjectmakanan diet sehat menurunkan berat badan matter was explained.resep masakan diet I also like a number of the comments too.Ready for subsequent post.

This website is excellent and so is how the subjectmakanan diet sehat menurunkan berat badan matter was explained.resep masakan diet I also like a number of the comments too.Ready for subsequent post.

I like the post ,thanks Maternity Wedding Dresses Online

One of his or her most recent and several cheap oakleys favorite styles could be the Oakley KL211, cheap oakley sunglasses and dependant upon it can be acceptance, discount oakley sunglasses it can be the following to keep.

Very interesting site and article ! jak przytyć to możliwość darowania za skutki sutki i inne przykutki dla dziewczyn które są chude i nie mogą się powstrzymać od dawania jak przytyć innym panom ale to nic dają rade jak trzeba i mogą być wartościowymi prostownikami jak przytyć mogą dieta dukana robić co chcą za nic za darmo albo za stówkę na ulicy bo jak ktoś źle się czuje ze swoją posturą i jest za chudy to szuka informacji jak przytyć. yjka ultradźwiękowa owe urządzenie, które jak już jak przytyć sama nazwa wskazuje, sprzyja do czyszczenia określonych warstwy, z syfu, kurzu, czy innych nalotów. Działa ona dzięki tak nazywanemu widmu kawitacji. Na dieta dukana czym liczy to widziadło? W skrócie, przede każdym na wykształceniu się fal ciśnieniowych, jakie odznaczają się nader szeroka częstotliwością. Fale te powodują, ze na jak przytyć czyszczoną nawierzchnie oddziałują miliony pęcherzyków powietrza, umożliwiając zmycie z nich wszelkiego brudu. Dzięki temu nie trzeba przedtem dieta dukana pucować zanieczyszczonych przestrzeni, co jak wiadomo zamiata wiele czasu, i nie zawsze podaruje pożądane efekty, poza tym potrzebuje też ubrania w to poprawę olbrzymiego wysiłku, dieta dukana zwyczajnie skoro trzeba użyć do czyszczenia energii. Można szybko zmyć zabrudzenia dzięki takiej myjce, jaka istnieje jak przytyć naprawdę bardzo zaawansowana zdobyczą techniki.
Nie jest ona rechocę zrozumiała tania wszędzie, najczęściej zastosuje się ja w zawodowych firmach, jakie zajmują się czyszcząc jak przytyć z

  • dieta dukana.
  • I am new and I saw all the visitors have posted good comments here regard the topic. i have bookmark this! university essay

    Nice post. I be taught one thing tougher on different blogs everyday. Logo at $21

    I just stumbled upon your blog and wanted to say that I have really enjoyed reading your blog posts. Any way I'll be subscribing to your feed and I hope you post again soon university essays by essayhelpers.co.uk , uk writing services , coursework help , thesis proposal , dissertation writing

    I learn something new on different blogs everyday. It is always refreshing to read posts of other blogger and learn something from themWrite My Essay ^Dissertation Writing Services UK ^Paper writer

    Sa kabila ng cheap toms shoes pagiging mabait outgrowths, toms shoes for cheap ang mga tag ng balat ay ang toms shoes cheap posibilidad ng post sa kanser. cheap toms for sale Ngunit ang mga transformation ng mga cheap toms womens shoes kaaya-aya outgrowths sa mga cheap toms shoes for men may kanser bago ay isang.

    Sometimes it is so hard to find good and useful posts out there when doing research. Now I will send it to my colleagues as well. Thank you for being one of them.
    http://www.thepaydayloansform.com/

    I gathered useful information on this point as I am working on a business project. Thank you posting relative information and its now becoming easier to complete this assignment.
    SEO Services